Eisenbeck és munkatársai (2016) áttekintő tanulmányában bemutatja az Elfogadás és Elköteleződés Terápia (Acceptance and Commitment Therapy, ACT) elméleti hátterét és gyakorlati alkalmazási lehetőségeit. A módszer az Amerikai Pszichológiai Társaság által elfogadott, empirikusan alátámasztott pszichoterápiás módszer, bár hazánkban még gyerekcipőben jár. Az úgynevezett harmadik generációs viselkedésterápiás irányzatok közé sorolható, ezeken belül is messze a legsikeresebbnek tekinthető.

Az ACT (ejtsd: ’ekt’) kialakítását ösztönözték a második generációs terápiás – azaz kognitív viselkedésterápiás – technikák limitációival kapcsolatos kutatási eredmények. Ugyanis például a szándékozottal ellentétes hatást fejthet ki néhány olyan kognitív technika, mint például a gondolatok elnyomása vagy a gondolat-stop technika. Úgynevezett visszacsapási hatás figyelhető meg ennek alkalmazását követően, vagyis az elnyomott érzés vagy gondolat sokszoros erővel térhet vissza. Az ilyen eredmények az addig elfogadott megközelítések újraértelmezésére sarkalltak számos kutatót. Ennek köszönhető a harmadik generációs pszichoterápiák, avagy az elfogadás-, és mindfulness-alapú vagy kontextuális terápiák kifejlesztése. Szemben a második generációs megközelítésekkel, ezek célja nem a klinikai tünetek csökkentése, hanem annak elősegítése, hogy az emberek saját választásai mentén legyenek képesek cselekedni, akkor is, ha azokat kellemetlen belső élmények kísérik. Lényege, hogy a problémás belső élmények elfogadása, és az érték-vezérelt viselkedés iránti elköteleződés javítja az életminőséget.

A terápiás beavatkozások megfogalmazott elméleti és filozófiai alapokra épülnek (funkcionális kontextualizmus), mely szerint a pszichés zavarok oka az emberek saját gondolatainak és érzéseinek kontrollálási törekvései.  A klinikai esetek konceptualizálása funkcionális, tehát a viselkedések problematikussága azok funkciójától függ. Fontos kérdések, hogy az adott viselkedésnek mi a célja, mit nyer és veszít vele az egyén rövid és hosszú távon. Pszichopatológiai modelljének további pillére a pszichés rugalmatlanság, amit az emberi szenvedés és a különböző mentális problémák forrásaként tart. Célja a pszichés rugalmasság fejlesztése, a személyes értékekre és hosszú távú célokra koncentráló életvezetés.

Az ACT széleskörű empirikus bázisra épül, melyek alapján „nem ismert olyan probléma vagy betegcsoport, ahol az (…) ellenjavallt volna” (Eisenbeck és mtsai., 2016, 245. o.). Korábbi kísérletek szerint különböző ACT-es technikák beemelése az intervenciók hatékonyságát növelték. A beavatkozások megtervezéséhez a hexaflex modell szolgál iránymutatással, melynek hat, egymáshoz szorosan kapcsolódó eleme a kapcsolat a jelen pillanattal, az elfogadás, a kognitív defúzió, az én mint megfigyelő, az értékek, és az elkötelezett viselkedés. Az alkalmazandó technikák javarészt élmény-alapúak, két csoportjuk a tudatos jelenlét irányultságú gyakorlatok és az érték-irányultságú eljárások.

Jelen összefoglaló korántsem nyújt átfogó képet az ACT filozófiai és elméleti hátteréről, sem terápiás eszköztáráról, azonban széleskörű irodalma elérhető, és dinamikusan gyarapszik. Hazánkban az ACT hivatalos szervezete biztosít tréningeket, azonban szervezett képzés egyelőre nem indult még.

Hivatkozások

Eisenbeck, N., Schlosser, K. K., Szondy, M., & Szabó-Bartha, A. (2016). Acceptance and Commitment Therapy: Theoretical background and practice. Psychiatria Hungarica: A Magyar Pszichiatriai Tarsasag tudomanyos folyoirata, 31(3), 239-247.